Lezárult a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósult pályázatunk
Lezárult a Bükkaljai Tájegységi Értéktár létrehozása és működtetése című, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósult pályázatunk. A program egyik fő célkitűzése a Bükkalja Tájegységi Értéktár elkészítésének támogatása és a Bükkalja Tájegységi Értéktár Bizottság megalakításának elősegítése volt. Programunk másik célja a Hungarikummá nyilvánított kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra emlékeinek felmérése, rendszerezése, mellyel biztosíthatjuk azok megfelelő védelmét és nyilvántartását, valamint az utókor számára történő megőrzését.
A program keretében 2017. április 19-én a szomolyai Fekete Cseresznye Művelődési Házban tizenöt szervezet részvételével (13 önkormányzat, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és Egyesületünk) megtartotta alakuló ülését a Bükkalja Tájegységi Értéktár Bizottság.
A pályázati támogatásból megvalósuló szakmai munka során a Bükkalja 24 településén bel- és külterületi terepbejárások és felmérések keretében szakmai dokumentálást végeztünk, felmértük a kőzetbe mélyített helyiségeket (egyedi barlanglakásokat és barlanglakás csoportokat, bújókat, egyedi pincéket és pincesorokat, kőhodályokat, vallási jellegű sziklahelyiségeket /templomok, kápolnák, remetelakok/ és egyéb kőzetbe mélyített sziklahelyiségeket /kutakat, gabonatároló vermeket/), a kulturális örökség emlékeit (a faragott kőemlékeket: szentek szobrait, kőkereszteket, faragott sírkövet, építményeket: hidakat, tornácos házakat, rakott kerítéseket), és a kultúrtáj elemeit (hagyásfás legelőket, régi gyümölcsösöket és promontóriumokat /szőlőhegyek/). A szakmai szempontokon túl, a megközelíthetőség, állapotuk, veszélyeztetettségük, bemutathatóságuk (a bemutatás javasolt módja) mind-mind a felmérés részét képezték.
A kőkultúra közel 300 emléke került felmérésre (ez a szám a kaptárkövek nélkül értendő, mivel azok felmérése már a védetté nyilvánításuk kezdeményezése kapcsán megtörtént), de a jövőben ez a szám várhatóan még emelkedni fog a kutatások és a további munkánk eredményeképpen. A felmérések eredményeit igyekeztünk a települési értéktárakkal egyeztetve pontosítani. Az felmérés adatai és fotói a Bükkaljai Tájegységi Értéktár online adatbázisába kerültek feltöltésre, mely így könnyen kereshető és előhívható az azt használó szakemberek számára. Létrehoztuk a Bükkaljai Tájegységi Értéktár weboldalát, melynek célja az értékek bemutatása, az aktuális események megjelenítése és a Hungarikumunk bemutatása.
A felmért értékeket Google Maps alapú térképen ábrázoltuk és elérhetővé tettük weboldalon, így az értékek kategória alapján kereshetők, ezzel széles nyilvánosság számára, felhasználóbarát módon tudjuk biztosítani az adatok elérhetőségét és mely így a turizmust is hivatott szolgálni https://bukkaljaertektar.hu/terkep/
A felmérés adatait és fotóit felhasználva új, ingyenes, átnézeti térképet ellátott bemutató kiadványt készítettünk a Bükkaljáról, mely a kőkultúra értékeinek az elhelyezkedését mutatja be és részletesen leírja a Hungarikummal kapcsolatos tudnivalókat színes fotókkal gazdagítva azt, elősegítve ezzel az értékek könnyebb megtalálását. A kiadvány letölthető weboldalunkról.