Települések összefogása a Bükk-vidék Geopark létrehozásáért

Települések összefogása a Bükk-vidék Geopark létrehozásáért

A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában, Felsőtárkányban 2017. július 20-án Borsod- és Heves megye településeinek polgármesterei találkoztak, hogy kezdeményezzék a Bükk-vidék Geopark létrehozását.

Az összejövetelt dr. Juhász Attila Simon felsőtárkányi, Erdős Tamás répáshutai, Kormos Krisztián borsodnádasdi és Guczi István szomolyai polgármesterek kezdeményezték. Az összegyűlteket a házigazdák részéről Bajzát Ferenc alpolgármester, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Rónai Kálmánné igazgató, a Magyar Geopark Bizottság tagja, valamint a Földművelésügyi Minisztérium részéről Balczó Bertalan főosztályvezető köszöntötte, majd meghallgatták a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatását a geopark létrehozásának lehetőségéről, annak turizmusra, térségfejlesztésre, természetvédelemre gyakorolt hatásairól.

Szarvas Imre az Ipolytarnóci természetvédelmi Terület vezetője a geoparkok és a geopark-hálózatok nemzetközi hátterét, Baráz Csaba a BNPI Természetismereti és Oktatási Osztály osztályvezetője a Geopark munkacsoport vezetője a Bükk-vidék geopark tervezetét, értékeit és a szinergiákat (értéktárak, naturparkok, természetvédelem), Nagy Júlia a BNPI turisztikai brand menedzsere a geoprak mint turisztikai-területfejlesztési koncepció lehetőségeit ismertette.

A rendezvény zárasaként a Bükk-vidék érintett 105 településének jelenlévő képviselői szándéknyilatkozat aláírásával kezdeményezték a Bükk-vidék Geopark létrehozását, egyben felkérték a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy készítse el a felterjesztés szakmai anyagát, elsőként a Magyar Geopark Bizottság, majd az UNESCO, és a Geoparkok Európai Szövetsége felé, illetve a későbbiekben lássa el a program koordinálását és a kapcsolódó operatív feladatokat.

A Bükk hegység és közvetlen környezete (a Bükkalja, a Bükkhát és a Tarna völgye) bővelkedik olyan földtudományi értékekben, amelyek mind a turizmus, mind az oktatás, bemutatás, szemléletformálás tárgykörébe bevonhatók, ugyanakkor részét képezhetik térség- és területfejlesztési programoknak. A geopark tehát földtani-földrajzi adottságokra épülő térségfejlesztési koncepció, amely munkaszervezete révén kapcsolódik a nemzeti és nemzetközi geoparkok hálózatához. Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekszenek, hogy bemutassák a változatos geológiai értékeket, elősegítsék azok védelmét, az oktatásba és turizmusba való bekapcsolásukat a kialakított jó példák/gyakorlatok segítségével. A Világörökség és a Bioszféra Rezervátumok helyszíneivel együtt az UNESCO Globális Geoparkok mind globális, mind pedig lokális szempontból fontos szerepet játszanak a 2030-ra kitűzött európai uniós fenntartható fejlődési célok megvalósításában.

 

(Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Comments are closed.